Visszatérés.
A blog utolsó bejegyzését 2022 áprilisában írtam ide, míg a Facebook- és Instagram oldalakon tavaly nyáron olvashattál utoljára ötleteket tőlem.
Ahogyan azt sejtheted, az elmúlt időszak egy végtelen hullámvasútra emlékeztetett: sodródás a munka, határidők, egyetem, feladatok tengerében. Januárban azután eljött a lecsendesedés ideje: miközben az élet az elmúlt hónapokban – években nem állt meg és a konyhámban is születtek újabbnál újabb csodák, le kellett ülnöm ahhoz, hogy körülnézve rájöjjek, ideje visszavenni az irányítást. Új benyomások, olvasmányok, beszélgetések inspiráltak ezen az úton, és segítettek abban, hogy ne csak a napirendemet, de az étkezéseimet is újra tudjam gondolni. És mivel az elmúlt közel 10 év alatt a blog ilyen vagy olyan formában és intenzitással, de velem volt – eljött az idő, hogy újra írjak is.
A Valentin-nap apropóján és a blog újranyitása kapcsán pedig egy olyan étellel készültem, ami számomra egyet jelent a lusta kényeztetéssel: frissen sült bagel, lágy nemsajtkrém és füstölt lazac. A bagel aranybarna héja alatt magával húz a puhasága, a nemsajtkrém íze mindezt szépen kiemeli, míg a füstölt lazac az egészre koronát tesz. Már csak egy kis frissen facsart citromlé, lilahagyma, no és az elmaradhatatlan zöldségek kellenek ahhoz, hogy mindez maga legyen a tökéletes hétvégi kényeztetés.
Ez az étel pedig nem csupán egy napra szól: benne van a ráérős szombat reggel, a lassú vasárnapi brunch, vagy éppen a vacsora egy hosszú munkanap után. Az ízek egyszerűek, de teltek és maguk is olyanná válnak, mint egy jól megírt történet: minden egyes réteg (gondolat) hozzátesz valamit.
Örülök, hogy újra itt lehetek. Örülök, hogy ti is velem vagytok. És izgatottan várom, hogy a további írásaim és receptjeim kapcsán egy kicsit ismét közelebb kerüljünk egymáshoz. :)
A bagel elkészítése során a Street Kitchen receptje vezette a kezemet. Lehet, hogy már találkoztál vele, de soha nem árt egy kis ismétlés. :)
A tésztához:
- 450 ml meleg víz
- 1 tk. barna nádcukor
- 10 g porélesztő
- 300 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
- 300 g fehér tönkölyliszt
- 2 kk. só
- 3 ek. extra szűz olívaolaj
A főzéshez:
- víz
- 2 ek. agavé szirup (vagy méz, ha nem vagy vegán)
- 2 tk. szódabikarbóna
A lekenéshez:
- cukormentes növényi tej (pl. mandula), vagy ha nem vagy vegán, tojás, tojásfehérje)
A szóráshoz:
- szezámmag (vagy egyéb magkeverék)
A tálaláshoz
- vegán krémsajt
- füstölt lazac
- lila hagyma
- salátakeverék
- paradicsom
Elkészítés:
Egy keverőtálban meleg vízben elkeverjük a cukrot, majd a porélesztőt, és néhány percig állni hagyjuk, hogy aktiválódjon. Egy másik tálban elkeverjük a kétféle lisztet a sóval, majd hozzáadjuk az élesztős vizet és az olívaolajat. Alaposan kidagasztjuk, lefedjük, majd 1 órán át meleg helyen kelesztjük.
Miután megkelt a tészta, 6 részre osztjuk és lisztes kézzel gombócokat formázunk belőle. Ezeket a gombócokat sütőpapírral bélelt, liszttel megszórt tepsire tesszük, és további 30 percig lefedve kelni hagyjuk.
Az enyhén lobogó vízhez hozzáadjuk az agavé szirupot (vagy mézet) és a szódabikarbónát. A gombócokat átgyúrjuk. a közepükbe lyukat csinálunk és a mézes – szódabikarbónás vízban oldalanként 1-1 percig főzzük őkat. Figyelem! A tészta a főzési idő alatt nőni fog, így vagy nagyobb edényt válasszunk, vagy inkább külön-külön, egyesével főzzük őket.
Ezután sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket, majd lekenjük növényi tejjel és megszórjuk szezámmaggal (vagy egyéb megkeverékkel).
190 °C-ra előmelegített sütőben, légkeveréssel, 20-25 perc alatt szép aranybarnára sütjük, és kedvünk szerinti töltelékkel tálaljuk.