Megjelenítve: 26 -30 / 30 cikk

(Kon)Mari rendet tesz (2.rész)

Ahogyan az előző részben is írtam, rengeteg mindent halmoztam fel életem során, amikkel aztán nem tudtam mit kezdeni és jobb híján raktároztam ezeket, igyekeztem nem tudomást venni a felesleges dolgaimról. Persze a felhalmozott “javaim” miatt sokszor nem találtam meg amit kerestem, vagy jó sok idő elment a “hasznos” cuccaim keresésével. A takarítás nehézségeiről pedig most …

(Kon)Mari rendet tesz (1.rész)

Előrebocsátom, hogy generációkra visszamenőleg “gyűjtögető”, “majd jó lesz még valamire”, “ne dobd ki, mert akkor rögtön szükséged lesz rá” családból származom (igaz, csak az egyik ág ilyen, de én pont ezt örököltem).   Szóval, aki nem tartozik ebbe a “hörcsögtípusba”, az nagyokat fog unatkozni, javaslom más oldalak meglátogatását – és ne mondja senki, hogy nem …

Lezárások

Le kell zárni a dolgokat! Ezt tanultam meg nemrég (illetve ez tudatosult, a valódi elmélyítő gyakorlása még hátra van.) Nézzétek meg Halász Alexandra előadásait, videóit, ő most az új felfedezettem, nagyon értelmes, okos nő, érthetően fogalmaz és leköt, de nagyon. Annyira jó hallgatni, ááááá, fantasztikus. Ő mondta a halogatással kapcsolatos előadásában, hogy ha vannak lezáratlan …