Megjelenítve: 6 -10 / 12 cikk
Szűrő

Szűrő

Tessék nagyon figyelni,mert messziről indulok! Rögtön egy vizuális élménnyel indítanám, a képen látható szűrőmmel: Ez egy konyhában használatos, fizikai szűrő, főleg arra való, hogy a vizet kiengedje és az ételt megtartsa. Ilyen módon hasznos, mert apró szemcséjű, kisebb darabokból álló dolgokat is meg tudunk mosni, amik amúgy a lefolyóban landolnának (és eltömítenék azt). Kérdés, hogy …

A kék kenőcs

Egyik közeli idősebb rokonomnak fekélyes lett a lába. Elment vele az orvoshoz, aki mondta, hogy mivel ez keringési probléma, nem tud rá gyógyszert vagy krémet adni, ami begyógyítja. Mozogni kellene, az segítene egyedül a dolgon. (A nyirokrendszert egyébként a környező izmok pumpáló munkája segíti, így szabadítva meg a szervezetet a mérgektől és salakanyagoktól. Ha azonban …

Figyelem, figyelem…

Milyen sokszor hallottam kiskoromban, hogy “Figyelj oda!” vagy “Figyelj már, nézz a lábad elé!” Ezek voltak az első olyan kizökkentések, amikor olyasmire kellett figyelnem, ami vagy az adott esetben nem érdekelt, vagy a saját belső világom sokkal jobban lekötött, mint a külső világ (ebből is látszik, hogy gazdag fantáziával megáldott befelé forduló kisgyerek voltam). Természetesen …

Időbeosztási rébusz

Nos az új könyveknek és tanfolyamoknak csak a pénztárcám szabott eddig határt, most már hozzájött szerencsére az egészséges önbecsülésem is, így már tényleg jelentősen csökkent az ez irányú érdeklődésem. Azonban minden új információ, tananyag “elmélyítéséhez” napi gyakorlásra van szükség, illetve semmire nincs “valójában szükség”, tehát, ezt én most úgy írom, hogy ajánlott, azaz szeretném naponta …

“Kafa” vagyok

…ami helyesen Kapha, mielőtt hevesen tiltakozna mindenki, hogyan is írom le az Ájurvédikus, azaz az “Élet tudománya” szerinti testtípusok egyikét. Ezen a héten hallgattam erről egy érdekes előadást és meg is csináltam az ehhez kapcsolódó testtípus tesztet, mindenki kitöltheti itt a végén pedig kiértékeli, szóval nem kell papír és ceruza… Na szóval ott tartottam, hogy …