Megjelenítve: 6 -10 / 65 cikk
Zöldbab_szegfűgomba2

A nyár kincsei – Tányéron innen és túl (Kapros zöldbableves szegfűgombával)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, talán a megváltozott világ, talán csak a természet furcsa törvénye teszi, de valahogy mintha megszűnni látszana az idő. :) Persze zajlanak a hétköznapok a maguk megszokott medrében (talán kicsit lomhábban, mint ahogy lenni szokott), mégis elértünk a nyári időszak felén túlra… Nekünk valahogy most tetszik ez a nyugalom: a …

Lencseburger

Családi É(le)ttermi menü – Lehet, hogy egyszerűbb, mint gondolnád? :)

Mi is szeretünk és szoktunk is étterembe járni. Ahogy a legutóbbi bejegyzésemben is utaltam rá, számunkra az élmények azok, amiktől kerekebb lesz az életünk – és ez az élmény bármi lehet, ebben a kérdésben sincs “egy gyűrű mindenek felett”. Azonban – mielőtt minden nap beugrasz egy levesezőbe, egy paniniért vagy egy hamburgerért, cáfoljunk meg néhány …

Tofuszalonnás zöldbableves

Élményekről és Tofuszalonnás zöldbablevesről

Évekkel ezelőtt, néhány kollégával az akkori részlegünkről részt vettünk egy “soft skill” tréningen, amiből azóta csak néhány villanásnyi emlék maradt meg bennem, de egy történet nagyon – úgyhogy már ezért megérte. :) A tréner által elmesélt történet arról szólt, hogy az unoka a nagymamától búcsúzott és feltette azt a kérdést: “Szép életed volt, Nagymama?” – a …

2:1 ebéd

Főzőcskézz, de okosan :) – Kamrafosztogató Karfiolos / Brokkolis krémleves és Keleti(es) tészta

Lehet ez a korral jár :), de egy-egy baráti beszélgetésnél-borozgatásnál szívesen csevegünk evésről, ételekről, kíváncsian szemlézve a tányérokat. Amikor a növényi alapú étkezésről esik szó (tudjátok, én nem vagyok vegán; hetente – kéthetente kerül az asztalunkra halétel is), sokszor hallom azt, hogy egyrészt a családot nehéz rávenni a változásra (amit akár kis lépésekkel is meg lehet …

Medvehagymás tavaszi babgulyás

Tavaszi medvehagymás “babgulyás”

Nem tudom, nálatok mi a helyzet, ha megkérdezed, mi legyen az ebéd, de nálunk a kérdés elhangzását követően a következő válszokra lehet számítani: Mindegy, de leves legyen. Leves jó lesz. Nincs leves? Tessééééék? Szóval általában a legtöbb ebédünk két fogásból áll, és ezeket próbálom úgy összeállítani, hogy a tartalmasabb, gazdagabb levest egy egyszerűbb második fogás …