Archive of ‘vegán receptek’ category

Savanyú káposztás vörös lencse leves szárított erdei gombával (gluténmentes, tejmentes)

Savanyú káposztás vörös lencse leves

Mivel a télre elraktározott 50 kg-nyi házi savanyú káposztának még nem sikerült a végére jutni :), amellett, hogy nyersen is szívesen fogyasztjuk, főztem már belőle levest és vegán székelykáposztát is. Most másik nagy kedvencemmel, a vörös lencsével került egy ételbe, így már nem is leves, hanem inkább levesnek nevezett egytálétel volt a napi menü része. :)

  • 25 g szárított erdei gomba
  • 2 – 3 ek. extra szűz olívaolaj
  • 1 nagy fej vöröshagyma, felkockázva
  • 3 gerezd fokhagyma, zúzva
  • 180 g (két nagyobb) sárgarépa, reszelve
  • 2 csapott tk. pirospaprika
  • 200 g vörös lencse
  • tengeri só, frissen őrölt bors
  • 200 g savanyú káposzta (átmosva, ha szükséges)

A gombát vízbe áztattam, félretettem.

Az olívaolajon 3 – 4 perc alatt megpároltam a hagymát, majd hozzáadtam a fokhagymát, és 1 – 2 percig tovább pároltam őket. A tűzről lehúzva pirospaprikával megszórtam, majd gyorsan elkevertem és hideg vízzel azonnal felöntöttem, így nem keseredik meg a fűszerpaprika.

Ekkor hozzáadtam a reszelt répát, majd vörös lencsét. Sóztam, borsoztam. Kb. 1,5 l. vízzel felengedtem, lassú tűzön addig főztem, amíg a lencse szinte teljesen megpuhult. A kissé átmosott és összevágott savanyú káposztát csak a főzés vége előtt kb. 15 perccel adtam hozzá, hogy még éppen roppanós maradjon.

Végül a beáztatott gomba következett, de a gombával már csak lassan, gyöngyözve, 10 percig főztem a levest.

Nagyon finom, gazdag, igazi téli étel. A vörös lencse miatt besűrűsödhet, ebben az esetben bátran hígítsuk zöldség alaplével vagy vízzel (utóbbi esetben ne felejtsük el az extra fűszerezést.

Igen kiadós, kb. 8 adag lesz belőle

Mini gesztenyés batyuk

Mini gesztenyés batyuk

Ennél egyszerűbben és gyorsabban elkészíthető sütit nem hiszem, hogy ki tudnék találni, csak néhány hozzávaló, 10 perc, és már lehet is falatozni. :)

  • 150 g bio gesztenyepüré
  • 50 g bio mazsola
  • 1 – 2 ek. rum + 100 ml víz
  • réteslap (ha boltból vásároljuk, figyeljünk oda, hogy ne legyen 4 soros az összetétele. Az általam használt – bolti – réteslap csak lisztet, sót és vizet tartalmazott.)

A gesztenyepürét lereszeltem. A mazsolát 15 percre rumos vízbe áztattam. Amikor a mazsola megpuhult, jól összedolgoztam a gesztenyepürével.

A réteslapból kb. 6 x 6 cm-es négyzeteket vágtam. Kissé bevizeztem, hogy könnyebb legyen vele dolgozni.

A gesztenyés masszából apró golyókat formáztam, a réteslap közepére helyeztem, a tésztával beburkoltam, a tésztát pedig csokorszerűen összegyűrtem.

Sütőpapírral borított tepsire helyeztem (kicsit megnyomva, hogy legyen egy kis “talpa”, ne boruljon el), és előmelegített sütőben alacsony hőfokon addig sütöttem, amíg a tészta kissé megpirult.

Nekem kb. 20 darab lett belőle, ez a gesztenyegolyók és a tészta nagyságától is függ természetesen

Tofurántotta lila hagymával és bébispenóttal (gluténmentes, tejmentes, tojásmentes)

Tofurántotta lila hagymával és bébispenóttal

Az első tofurántotta, méghozzá az aszalt paradicsomos verzió karácsonykor került az asztalunkra, de a koncepció ismétlésért kiáltott, íme, veletek is megosztom a következő, igen finom verziót.

  • 1/2 cs. füstölt tofu (kb. 130 g)
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 ek. extra szűz olívaolaj
  • 1 kisebb lila hagyma (vékonyra szeletelve)
  • bő maréknyi bébispenót
  • 1 kk. őrölt kurkuma

A tofut villával ismét a megfelelő állagúra törtem (kb. nagyobb szemcsés, darabos túró méretűre). Sóztam, borsoztam.

Az olívaolajon puhára pároltam a lila hagymát, majd hozzáadtam az bébispenótot, és addig pároltam, amíg a levelek kissé összeestek.

Végül elkevertem a tofuval, majd kurkumával fűszerezve adtam meg élénk sárga színét.

Kevés kenyérrel és sok zöldségekkel fogyasztottam. :)

1 kiadós adag lesz belőle

Kakukkfüves – fokhagymás kukoricaleves (gluténmentes, tejmentes)

Kakukkfüves - fokhagymás kukoricaleves

Ahogy már a csicseriborsó – bab curry esetében is elárultam, tartok itthon néhány konzervet arra az esetre, ha gyorsan szeretnék valami finomat, mert néha azért velem is előfordul, hogy nem szeretnék órákat tölteni a konyhában.

Ez a leves alig 10 perc alatt elkészül, és mivel nálunk nem telhet el ebéd leves nélkül, nem is bánom, hogy hipp – hopp össze lehet dobni.

A fotóért pedig nagy köszönettel tartozom egy közös főzés után Ramónának! :)

 

  • 1  ek. extra szűz olívaolaj
  • 1 kisebb vöröshagyma vagy 1 szál újhagyma a zöldjével, apró kockákra vágva
  • 3 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 doboz kukorica konzerv
  • tengeri só, frissen őrölt bors
  • 1 tk. kakukkfű
  • 200 ml rizstejszín

Az olívaolajon 3 – 4 percig pároltam a hagymát, majd hozzáadtam a fokhagymát és további 1 – 2 percig együtt pároltam őket.

Hozzáadtam az előre leszűrt és alaposan átmosott és leszűrt kukorica konzervet. Sóztam, borsoztam, kakukkfűvel ízesítettem, felöntöttem kb. 600 ml vízzel.

Összeforraltam, majd rizstejszínnel habartam (hőkiegyenlítés!)

3 – 4 adag lesz belőle

 

Csokis amaránt szívek (a.k.a. gluténmentes, tejmentes Sport szelet süti)

Csokis amaránt szívek

A karácsonyra kapott Vegán szakácskönyvet lapozgatva akadt meg a szemem egy sütés nélkül készülő, gyorsan összeállítható édességen. A recept alapötletét megtartva a konyhámban fellelhető hozzávalókra szabtam a receptet, és nem kellett csalódnunk benne. :)

Mivel én mézet is használtam, a recept nem vegán, viszont csak nádcukorral vagy agavé sziruppal készítve a vegán étrendbe is beleilleszthető.

Tavaly szerepelt a blogon ez az “egészségesített” :) Sport szelet süti, ez a mostani “mentes” verzió pedig tökéletesen hozza ugyanazt az ízvilágot! :)

Ha az eredeti receptben megadott mennyiségű puffasztott amarántot / quinoát használjátok, elég tömör lesz ahhoz, hogy csokival borítsátok a tetejét, igény szerint.

  • 50 g finomítatlan nádcukor
  • 40 g akácméz
  • 125 ml víz
  • 65 g dió
  • 2 ek. extra szűz olívaolaj
  • 1/2 tk. tengeri só
  • 1 ek. rum
  • 100 g bio puffasztott amaránt (az eredeti recept 250 g puffasztott quinoát használ, mivel én kevesebbet használtam, lágyabb sütit kaptam)

A nádcukrot elkevertem a mézzel, majd a meleg vízzel, amíg édes szirupot kaptam.

A dióból az extra szűz olívaolajjal és a sóval aprítógép segítségével “dióvajat” készítettem.

A szirupot elkevertem a dióvajjal, a rummal és az amaránttal. A keveréket alaposan összedolgoztam, majd műanyag fóliával borított kb. 20 x 20 cm-es formában elegyengettem (én egy egyszerű grillserpenyőt használtam erre a célra.)

Néhány órán át hűtőszekrényben hűtöttem, majd kiborítottam és éles késsel felkockáztam / formáztam.

 

1 51 52 53 54 55 57

A weboldal ún. cookie-kat vagy sütiket használ. (Több információ)

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár