Megjelenítve: 66 -70 / 70 cikk

Tonhalkrém

Mivel sajnos nem mindig van lehetőségünk friss halhoz jutni, mindig tartunk itthon tonhalkonzervet (saját levében, nem olajban), amit nagyon sokféleképpen készítek. Az egyik kedvenc reggeli kencémnek is ez az alapja. 1/2 doboz tonhalkonzerv (saját levében) 1 tk. light sajtkrém só, őrölt fehérbors csipetnyi kapor (illetve egyéb zöldfűszer ízlés szerint) frissen facsart citromlé A tonhalkonzervet villával …

Reggeli turmix sütőtökkel

Ha unalmas a reggeli zabkása, használjuk ki az ősz adta lehetőségeket, és tegyük változatosabbá, még egészségesebbé. Így született ez a gazdag és nagyon finom turmix is. 130 g sütőtök sütve (egy kisebb darab) 2 dl light szójatej (vagy egyéb tej) 1 ek. akácméz 1 kk. fahéj 2 ek. zabkorpa 1 ek. zabpehely 1 ek. puffasztott …

Brokkolikrém

Ahogy egy korábbi bejegyzésemben már szó volt róla, igyekszünk kerülni a felvágottakat, kevés kivételtől eltekintve. Kis kreativitással a változatos szendvicskrémek száma azonban végtelen. 80 g főtt brokkoli 1 ek. light sajtkrém Éppen brokkolikrémleves főztem, abból halásztam ki két nagyobb főtt brokkolirózsát, így már az ízesítéssel sem kellett törődnöm. Light sajtkrémmel elkevertem, majd pirított teljes kiőrlésű …

Pirítós citromos – kakukkfüves cukkinivel

Villámgyorsan elkészíthető reggeli, vagy könnyű vendégváró falat. 1 tk. olívaolaj 1 salátacukkini só kakukkfű frissen facsart citromlé rozskifli Az olívaolajjal kikentem egy teflonserpenyőt. Hozzáadtam a meghámozott, uborkareszelőn vékonyra szeletelt cukkinit, sóztam, kakukkfűvel kissé megpirítottam, majd kevés víz hozzáadásával pároltam.Végül kevés frissen facsart citromlével ízesítettem. A rozskiflit felkarikáztam, száraz serpenyőben megpirítottam, erre halmoztam a cukkinis keveréket. …