Megjelenítve: 6 -10 / 118 cikk
Tofuszalonnás zöldbableves

Élményekről és Tofuszalonnás zöldbablevesről

Évekkel ezelőtt, néhány kollégával az akkori részlegünkről részt vettünk egy “soft skill” tréningen, amiből azóta csak néhány villanásnyi emlék maradt meg bennem, de egy történet nagyon – úgyhogy már ezért megérte. :) A tréner által elmesélt történet arról szólt, hogy az unoka a nagymamától búcsúzott és feltette azt a kérdést: “Szép életed volt, Nagymama?” – a …

Tofu brunch

Nagymamáról, húsvétról és brunchról (Tofurántotta tofu baconnel)

Eta mama nagyon szerette a kertet. Szerette, ahogy nőnek a növények, érik a termés. Szeretett a szabadban lenni. Az is lehet, Eta mama lázadó volt a saját keretei között. Nem hordott fejkendőt, sem bő szoknyát, vastag anyagú nadrágban indult a kertbe. Nem állt élén a szőnyeg rojtja, csak ha úgy kedve tartotta kiigazgatni, nem vasalt ki …

Borsófőzelék édesburgonya fasírttal

Mángoldos zöldborsófőzelék édesburgonya fasírttal

Annak ellenére, hogy nagyon szeretek főzni / kísérletezni, a tudatosságot a konyhában is igyekszem megtartani; nem szeretek túlzásba esni a konyhai kütyük vásárlásával sem. Természetesen rengeteg olyan eszköz van, aminek helye lehet(ne) egy konyhában, de vásárlás előtt érdemes várni, és ha még néhány hét múlva is azt érzi az ember, hogy az eszköz szükséges, akkor valóban érdemes rá beruházni. Ha pedig …

Kaviáros kence

Növényi kaviáros csicseriborsó-pástétom

Mielőtt felhúznád a szemöldököd, ez az étel nem áprilisi tréfa! :) Még karácsonyra kaptam egy doboz növényi kaviárt a tesóméktól (IKEA-ban kapható), és már azóta azon gondolkodtam, vajon mit is készítsek belőle? Süssek blinit, és ahhoz készítsek feltétet? Díszítsek egy ételt a kis gyöngyszemekkel? Legyen belőle valami csinos előétel? A nagy ötlet, az “ihlet” azonban …

Curry újratöltve

Gondold / Gombold újra! “Mi-van-ma-itthon” curry mártás minden jóval

Öt évvel és nagyon sok történéssel ezelőtt kedves barátnőm – kolléganőm, Aliz birodalmában gyűlt össze a kis csapat. Szeretünk együtt sütni – főzni, beszélgetni, amire reméljük mielőbb lehetőségünk is nyílik. Most viszont a szép emlékek mellett ebből a curry mártás receptből “táplálkozunk”. És hogy miért ez kis nosztalgia? Hát mert a recept, amit ma megosztok veletek, …