Infó / ötletek

A kókuszdiónyitás anatómiája

Szeretek lehetőleg mindent, így a kókuszdiót is frissen, vagy legalábbis a maga teljes valójában megvásárolni. De a kókuszdió kemény dió. Viszont kedves barátnőmnek, Aliznak köszönhetően nincs többé szükség fúróra, fűrészre, hatalmas késekre és a konyhatakarítás sem vesz el az életemből extra időt… Íme, képes beszámolónk a kókuszdió felnyitásáról :).

1. Kiválasztjuk a megfelelő méretű kókuszdiót. Ha megrázzuk az üzletben, hallatsszon, hogy lötyög benne a kókuszvíz. Így elkerülhetjük, hogy száraz legyen a kókuszdió húsa.

2. A tetején lévő három foltocska közül kiválasztjuk azt, amely nem hasonlít a másik kettőre. :) Ebbe a foltba beleszúrunk egy bornyitót; ennek segítségével átfúrjuk a kókuszdió héját.

3. Az így keletkezett lyukon kiöntjük a kókuszvizet.

4. Így egy szép nagy pohárnyi frissítő italhoz jutunk. :)

5. Ezen a ponton már előkerülhet a célszerszám: a kalapács.

6. Ennek segítségével középtájon (az “Egyenlítő” mentén) körbe-körbe kopogtatjuk a kókuszdiót. Nem kell túl nagy erőkifejtés: szépen, türelmesen haladjunk a kopogtatással.

7. Siker! A kókuszdió magától kettéválik!

8. Ekkor óvatosan beillesztjük egy kiskanál nyelét a héj és a kókuszhús közé. Ez egy problémásabb szakasz, ügyeskedni kell, hogy a megfelelő pontot megtaláljuk. Innen körbe-körbe haladva lefejtjük a húst a kókuszdió héjáról.

9. Amikor szépen körbeértünk, a kókuszdió húsa egy vékony barna héjréteggel együtt elválik a kemény héjtól.

10. Ezután megfelelő méretű darabokra vághatjuk…

11. … és a barna réteget eltávolítva eljutottunk a finom, friss kókuszhoz.

Ha a frissességét tovább szeretnénk megőrizni, tároljuk egy befőttesüvegben, vízzel borítva.

Ötlet innen: https://www.youtube.com/watch?v=lbJv9VnkB8Y&feature=youtu.be