Posts Tagged ‘bab’

Gondold / Gombold újra! “Mi-van-ma-itthon” curry mártás minden jóval

Curry újratöltve

Öt évvel és nagyon sok történéssel ezelőtt kedves barátnőm – kolléganőm, Aliz birodalmában gyűlt össze a kis csapat. Szeretünk együtt sütni – főzni, beszélgetni, amire reméljük mielőbb lehetőségünk is nyílik. Most viszont a szép emlékek mellett ebből a curry mártás receptből “táplálkozunk”.

És hogy miért ez kis nosztalgia? Hát mert a recept, amit ma megosztok veletek, Aliz ötletéből és receptjéből inspirálódott. Hogy nem sok a hasonlóság? :) Meglehet! De éppen ez a főzés egyik nagy titka: ha találsz egy receptet, ami tetszik, de nincsen éppen minden kéznél, bátran gondold / gombold újra, adj neki egy új fűszert, egy alapanyagot cserélj ki a másikra (netán akár merészebb kombinációkban is), gazdálkodj abból, amit otthon találsz, és kalandozz bátran az új ízek felé, amit pedig mindenképpen tarts szem előtt: ne pazarolj.

UPDATE: ez a poszt egy mennyei sárgarépa – édesburgonya leves elfogyasztása után íródott, amit némi maradék gyömbéres sütőtök-krémlevessel bolondítottam meg. :)

 

Amit a hűtőben találtam:

  • 1 édesburgonya
  • 1/3 fej karfiol
  • 5-6 kelkáposztalevél
  • 5-6 ek. fehérbab (konzervből)

És hogy mi volt még otthon?

  • 1 ek. mogyoróolaj
  • 1 kisebb hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kb. 2 ek. szójaszósz
  • 1,5 tk. gyömbérpor
  • 2 ek. Tikka curry por
  • 1 tk. csípős paprikakrém
  • 1 bő ek. sűrített paradicsom
  • zabtej + víz fele-fele arányú keveréke
  • tengeri só, frissen őrölt bors
  • 1 bögrényi vadrizs

Az apró kockákra vágott édesburgonyát és a falatnyi darabokra vágott karfiolt párolóbetétben párolni kezdjük, majd amikor ezek a zöldségek félig megpuhulnak, hozzáadjuk a falatnyi kockákra vágott kelkáposzta-leveleket. Ha ez utóbbi is elkészül, elkeverjük a babbal, és enyhén megsózzuk a zöldségkeveréket.

Amíg a zöldségek alakulóban vannak, kis lángon, kevés mogyoróolajon megpároljuk a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a szójaszószt. Gyömbérporral, tetszőleges curry porral fűszerezzük, majd belekeverjük a csípős paprikakrémet és 1 ek. sűrített paradicsomot is. Végül tetszőleges mennyiségű zabtej + víz keverékkel beállítjuk a sűrűségét. Sózzuk és borsozzuk is.

Eköben 1 bögrényi vadrizst bő, enyhén sós vízben 40-60 perc alatt puhára főzünk (azaz addig, amíg a szemek “kinyílnak”), ezzel a körettel tálaljuk a curryt.

Nálunk 4 adag lett belőle és a rizs egy részét lefagyasztottam.

Babfőzelék zabpehely fasírttal

Babfőzelék zabpehely fasírttal

Épp a fagyasztómban lévő ételeket nézegettem át, amikor a kezembe akadt egy doboz babfőzelék, aminek a címkéjén a február 22. szerepelt (aznap fagyasztottam le).

Eszembe is jutott, hogy pont egy hónapja romlott el a kisautóm, amit apa hozott vissza javítás után azon a napon, és sokat gondolkodtam azon, hogy mi az, amit ő is szívesen megenne? A biztonság kedvéért fel is hívtam azért, és azt mondta, a babfőzeléket minden formában szereti :), így hát el is dőlt a nagy kérdés.

Még akkor le is fotóztam az elkészült ételt; persze a kép még várt arra, hogy felkerüljön a blogra, de ezennel pótolom nektek az elmaradásomat.

Az étel nagyon jól fagyasztható, csak arra figyeljetek, hogy tűzhelyen, kis lángon, folyamatosan kevergetve melegítsétek, így éppen megfelelő lesz az állaga. Én akkor a képen látható zabpehely fasírttal, most pedig sült tofuszeletekkel tálaltam.

Jó étvágyat hozzá!

 

A főzelékhez:

  • (1 ek. extra szűz olívaolaj)
  • 1 vöröshagyma, felkockázva
  • 3-4 zellerszár, szeletelve (elhagyható)
  • 3 doboz vörösbab konzerv
  • zabtej
  • tengeri só és frissen őrölt bors
  • 3-4 babérlevél
  • 2 csapott teáskanálnyi majoránna
  • 2 ek. zabpehelyliszt (kávédarálóban vagy aprítógépben házilag őrölt zabpehely)
  • kevés (alma)ecet a savanyításhoz

A zabpehely fasírthoz:

  • 1 csészényi zabpehely
  • 1 ek. extra szűz olívaolaj
  • 1 nagyobb vöröshagyma, felkockázva
  • 1 tk. paprika
  • 1-2 kk. csípős paprika
  • 1 tk. őrölt kömény
  • 1 tk. majoránna
  • 2-3 tk. fokhagyma granulátum
  • 1 tk. kurkuma
  • tengeri só és frissen őrölt bors
  • annyi (teljes kiőrlésű) zsemlemorzsa, amennyit felvesz

A főzelékhez kevés vízen (vagy extra szűz olívaolajon) megpárolunk egy apró kockára vágott vöröshagymát. Amikor üveges lesz, hozzáadunk néhány szeletelt zellerszárat (ami elhagyható, de finom ízt ad neki), majd beleöntjük az alaposan átmosott, leöblített babot. Elkeverjük, majd annyi zabtejjel (vagy más édesítetlen növényi tejjel) öntjük fel, ami kb. 1 cm-nyire ellepi.

Sózzuk, borsozzuk, majd ízlés szerint babérlevéllel és majoránnával fűszerezzük. Végül zabpehelyliszttel habarjuk (egy shakerben / befőttesüvegben alaposan összerázzuk a zabpehely lisztet kevés vízzel és egy kevés főzelék-lével, majd lassan, folyamatosan kevergetve behabarjuk vele a főzeléket.

Végül alma- vagy egyéb ecettel savanyítjuk.

A fasírthoz a zabpehelyhez annyi forrásban lévő vizet adunk, hogy lágy, de ne túl folyékony massza legyen belőle. Amíg a zabpehely puhul, a hagymát 1 ek. extra szűz olívaolajon megpároljuk – ha fasírtba teszem, én szeretem inkább aranybarnára párolni, mert az különösen jó ízt ad neki. Amikor a zabpehely nem túl folyós masszává “alakult”, hozzáadjuk a megpárolt hagymát, az ízlés szerinti fűszereket és sózzuk, borsozzuk. Végül annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy ne legyen túl tömör, de szép kis fasírtokat tudjunk formázni.

A megformázott fasírtokat tetszőleges módon, forró levegős sütőben olaj nélkül, vagy kevés extra szűz olívaolajjal megkent, sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 C-os sütőben készre sütjük. Ne felejtsük el megfordítani, hogy mindkét oldala szép barnára süljön.

Tipp: a fasírtot bármilyen reszelt zöldséggel, pl. cukkinivel vagy káposztával gazdagíthatjuk, ebben az esetben a zöldségeket előre enyhén sózzuk meg, csavarjuk ki, és úgy adjuk a masszához, hogy ne legyen túl lágy / nedves.

Nálunk ebből a mennyiségből 3 adag lett, a főzelékből pedig 2 kisebb adagnyi mennyiséget lefagyasztottam és később használtam fel.

Gondold / Gombold újra -> Egy sütőtök négy élete – harmadik felvonás: Sütőtökös tészta kelbimbóval

Sütőtökös tészta kelbimbóval

Ugye milyen hihetetlen, de a sütőtök még mindig tart! :) És természetesen a mai napra is jutott egy tök jó ötlet, amit szeretnék megosztani veled!

A tésztaételek nagyon hálásak: a variációk száma valójában szinte végtelen, általában mindenki szereti őket és miután elkészültek, kiválóan fagyaszthatók is: én általában mindenféle tésztaételből nagyobb adag szószt és / vagy tésztát főzök, és ezek (leginkább külön!) kiválóan fagyaszthatók. Így ha ismét kedvünk van egy hasonló ételhez, csak frissen főtt tésztát kell készíteni a szósz mellé (ami valljuk be, egy sietős munkanapon nem mellékes), a fagyasztott főtt tésztát pedig később általában gazdagabb levesek, pl. minestrone levesbetétjeként hasznosítom (hamarosan érkezem egy tippel ehhez is).

Íme, a sütőtökünk harmadik felvonása. :)

 

  • (1 ek. extra szűz olívaolaj)
  • 1 vöröshagyma, apró kockákra vágva
  • 3 gerezd zúzott fokhagyma
  • kb. 250 g sütőtök, felkockázva
  • 120 g főtt fehér bab (nálam 1/2 doboz konzerv)
  • 1-2 nagyobb ág rozmaring
  • tengeri só, frissen őrölt bors
  • kevés zabtej
  • 2 ek. sörélesztő pehely
  • 200 g teljes kiőrlésű tészta
  • tetszőleges zöldségféle, nálunk most maradék párolt kelbimbó

A felkarikázott hagymát és fokhagymát 1 ek. extra szűz olívaolajon (vagy olaj nélkül, kevés vízzel) megpároljuk. Hozzáadjuk a felkockázott sütőtököt (ha szükséges, kevés vizet), majd amikor félig megpuhult, az alaposan átöblített babot is. Sóval, borssal és aprított rozmaringgal fűszerezzük, majd készre főzzük.

A megpuhult zöldségeket kevés zabtej hozzáadásával turmixoljuk, majd elkeverjük benne a 2 ek. sörélesztő pelyhet.

A tésztát al dentére (“fogkeményre”) főzzük, majd az elkészített szósszal és a párolt zöldséggel alaposan elkeverjük, sütőtálba halmozzuk és 180 C-ra előmelegített sütőben készre sütjük. (Ha ehhez nincsen kedved és időd, egyszerűen keverd el a szószt a tésztával és a zöldségekkel, és már fogyasztható is.)

Jó étvágyat hozzá!

Kb. 3-4 adag lesz belőle.

Gondold / Gombold újra -> Egy sütőtök négy élete – első felvonás: Fehér babos sütőtökleves

Fehérbabos sütőtök leves

Bizonyára veled is előfordult már, hogy a kosaradban landolt egy hatalmas káposzta, egy gyönyörűen mosolygó, csodálatos sütőtök, vagy kicsit több gyümölcs, mint amit terveztél, netán fel tudtál volna használni. Ilyenkor nincs mese, akár több napig is eszegetheti az ember ugyanazt a fogást, ami valljuk be, egy idő után kicsit unalmas, netán a család is “lázadozik” ellene.

Mi lenne, ha egy kicsit újragondolnád a lehetőségeket? Rengeteg olyan zöldségféle létezik, amiből akár egy komplett menüsört is elkészíthetsz! Cékla, sütőtök, édesburgonya, hogy a többit ne is említsem – mind-mind hívogatnak, hogy új életre keljenek, hogy átalakulhassanak. Íme néhány tipp ehhez:

  • Leves? Főétel? Fasírt? Köret? Saláta? Süti? Gondold át, mivé is alakulhat a kosaradban lapuló alapanyag! :)
  • Nincs ötleted? Használd az internetet! Ha neked még nem is jutott eszedbe egy csavar, valahol,. valakinek talán már igen!
  • Légy merész! Ne félj a kísérletezéstől, bízz a fűszerekben, a formák változatosságában, az újításban!
  • Fagyassz! A fagyasztó nagyon jó barátod, ha netán nincs kapacitásod megenni mindent, amit készítettél. Kevés kivételtől eltekintve kiválóan fagyasztható a legtöbb alapanyag és készétel is (az egyik nagy kivétel a burgonya). És milyen jó lesz elővenni egy már kész vagy előkészített fogást, ha nincs kedved vagy időd aznap hosszabb ideig főzőcskézni.
  • Gombold újra! Unod már a kencét? Legyen belőle krémleves! Netán a krémleveshez nincsen kedved? Bővítsd egy nem szokványos levesbetéttel! Vagy éppen a köret volt sok? Jöhet egy jó kis saláta! No és persze a fagyasztott ételek is újjászületnek némi kreatív utómunkálattal… (További ötletekért figyeld majd a blogomat :) )
  • És a legfontosabb: vásárolj belátással, mert ha elfeledkezel a friss zöldségekről, vagy nem használod fel őket, óhatatlanul a szemétbe kerülnek sajnos.

És hogy mi készült nálunk mostanság? :)

Egy szép sütőtök jött velünk haza, ebből alakítottam 4 (azaz egészen pontosan 3 és egy tartalék) fogást, amiből az első ez a fantasztikusan melengető, de mégis tavaszköszöntő sütőtökleves lett. Ha unod a krémlevest, próbáld ki ezt a változatot is! :)

 

  • (1 ek. extra szűz olívaolaj)
  • kb. 15 cm-nyi póréhagyma, szeletelve
  • 400 g sütőtök, kisebb kockákra vágva
  • 120 g főtt fehér bab (nálam 1/2 doboz konzerv)
  • 1 tk. kurkuma
  • 1/2-1 tk. fahéj
  • chili pehely ízlés szerint
  • 1 rozmaring ág
  • tengeri só, frissen őrölt bors
  • 500 ml növényi tej (nálam zabtej)
  • 500 ml zöldség alaplé vagy víz

A felkarikázott póréhagymát 1 ek. extra szűz olívaolajon (vagy olaj nélkül, kevés vízzel) megpároljuk. Hozzáadjuk a meghámozott, felkockázott sütőtököt, az alaposan leöblített fehér babot, majd néhány perc múlva fűszerezzük: én most kurkumát, fahéjat, chili pelyhet és rozmaringot használtam; illetve a keveréket sózzuk és borsozzuk.

Ezután a zöldségeket felöntjük 1 liternyi folyadékkal, aminek fele nálam zabtej, fele pedig egészen egyszerűen víz volt (mivel most éppen kifogytam a zöldség alapléből, de azzal természetesen még ízletesebb lesz a leves). Ha úgy érzed, kevés nádcukorral alakíthatsz az ízén (ez a sütőtök édességétől függ).

Végül a levest készre főzzük és tálaljuk.

3 adag lesz belőle

Lecsós rakott patisszon (tejmentes, tojásmentes, zsírszegény, vegán recept)

Lecsós rakott patisszon

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy lassan feltölthetjük vitaminkészleteinket a piacok és a zöldséges üzletek kínálatából, de azért még bizonyára a ti kamrátokban is lapul néhány üveg tavaly eltett lekvár (amit sütemények töltelékeként vagy derelyébe töltve el is tudtok használni), befőtt (amiből kiváló gyümölcsleves készíthető így tavasz derekán), vagy éppen lecsó alap, amit mi önmagában is szívesen fogyasztunk, de változatosan felhasználható különféle főételekben is, ha éppen nem a paradicsomkonzervet jut eszembe használni.

Házi lecsóalappal készült az alábbi étel is, amihez én leemeltem a sarki zöldséges polcáról két kisebb patisszont, de bátran használhatsz hozzá cukkinit, főzőtököt, padlizsánt is.

 

  • 1 ek. extra szűz olívaolaj
  • 1 vöröshagyma, vékony szeletekre vágva
  • 2 gerezd fokhagyma, vékony szeletekre vágva
  • 1 doboz hüvelyes – gabona konzerv (nagyobb bevásárlóközpontokban kapható;  vagy konzerv bab / lencse és főtt barna rizs / tönkölybúza / gersli keveréke)
  • tengeri só, frissen őrölt bors
  • 1 tk. morzsolt bazsalikom
  • 1 tk. morzsolt oregánó
  • 1 tk. morzsolt kakukkfű
  • 1 üveg lecsó alap (vagy 1 darabolt hámozott paradicsom konzerv, vagy lecsó friss paradicsomból és paprikából)
  • 2 kisebb patisszon (vagy 2 közepes cukkini, vagy 1 kisebb főzőtök, vagy 2 közepes padlizsán, vagy ezek vegyesen)

Egy nagyobb tűzálló sütőtálat kikentem 1 ek. extra szűz olívaolajjal.

A vöröshagymát és a fokhagymát kevés vízben megpároltam. Hozzáadtam a leszűrt és átmosott hüvelyes – gabona keveréket. Sóztam, borsoztam, majd bazsalikommal, oregánóval és kakukkfűvel fűszereztem. Végül felöntöttem a lecsó alappal és lassú tűzön összefőztem.

A patisszont meghámoztam, majd kb. 0,5 cm vastag szeletekre vágtam, enyhén megsóztam, majd papírtörlővel leitattam róla a folyadékot. A sütőtál aljába kevés paradicsomos ragut tettem, majd a patisszont és a ragut rétegeztem.

180 C-re előmelegített sütőben kb. 25 percig sütöttem.

4 adag lesz belőle

1 2 3 6

A weboldal ún. cookie-kat vagy sütiket használ. (Több információ)

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár