A most, a jelen, és barátaik

Sokat hallottam korábban a MOST hatalmáról, hogy minden most van, most történik, légy JELEN, mert a jövő és a múlt is a jelen egy-egy kivetülése.

Mindig elgondolkodtam ezen, aztán éltem tovább, nem igazán hatott meg egyik spirituális tanító szava sem – pedig sok tanítást hallgattam meg, egyik kedvenc elfoglaltságom egyike volt. Ezek a tanítások a felismerésem után egyből mind “új értelmet nyertek”, nagyon más érzés valamit tudni, vagy csak érteni – de nem szaladok előre, elnézést…

Viszont kezdett egyre jobban érdekelni, hogy miért van ekkora felhajtás a “MOST” körül, tényleg minden most történne? Akkor miért tanultam a nyelvórákon a különbözőféle igeidőket, kismillió fajta kifejezésmóddal? Akkor az egész kuka, ha egyszer úgyis minden most van?

Aztán egyszer csak összeállt a kirakó, miközben egy szép nyári napon Neal Donald Walsch-tól olvastam a Beszélgetések Istennel című könyvet. (mielőtt még valaki sikoltozva bezárná az oldalt jelzem, hogy a könyv nem kapcsolódik egyik ismert valláshoz sem és én sem szeretnék senkit terelgetni semmilyen vallás felé vagy vallás ellen ezzel a gondolatokkal, engem is kiráz a hideg a térítőktől – mindenki saját belátása szerint döntsön ilyen kérdésekben – zárójel bezárva).

Na szóval olvasom a könyvet, és egyszer csak szünet… le is tettem…és csak néztem magam elé annyira gyönyörűséges lett minden ahogyan velem együtt JELEN volt. Később realizáltam csak, hogy én is eljutottam a felismeréshez, hogy minden MOST VAN és mivel már most van, nem lehet másképpen, mert akkor úgy lenne (ezen nyugodtan tessék elgondolkodni).

Leírom még egyszer, mert nagyon lényegesnek tartom: MINDEN MOST TÖRTÉNIK és a jelenben már nem lehet másként, ami természetesen nem akadályozza a szándékom és vágyaim irányát.

Te mit választasz? Most élsz? Vagy majd holnap?
Milyen életfordító felismeréseid voltak eddig?

Szólj hozzá

A weboldal ún. cookie-kat vagy sütiket használ. (Több információ)

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár