Aliz Nem tudom, hol is kezdjem, mert én sem szeretem, ha valaki nem mondja el, hogy mi történt vele, aztán meg beszél a lelkéről, hogy ez őt hogyan érintette, milyen nehéz most neki, stb.stb.
Pedig most kénytelen vagyok a történetet kihagyni (bármennyire is szeretném világgá kiáltani, ami történt), ami ma eléggé traumatizált engem, és az eredményéből most ide is kénytelen vagyok belőle “ventilálni” egy keveset…
Szóval dióhéjban: igazságtalanság, fenyegetés és erőfitogtatás történt, ami alapjaiban rengette meg a bizalmamat, amit most fogalmam sincsen, hogyan állíthatnék helyre magamban.
Persze ez a történés is egy tanítómester, csak most még eléggé pipa vagyok a sorsra, hogy elém küldte. Úgy érzem, hogy nem kell, vesződjön vele más, dolgozgassa fel más, kérem vissza az előzőleg fennállt helyzetet. Nem akartam én ezt.
Köszönöm, de köszönöm nem. (= “Thank you, but no, thank you”, aki látta a Breaking Bad-et, az tudja, mikor és hol hangzott ez el, aki meg nem látta az olvasson kicsit utána az imdb-n vagy a Port-on aztán meg nagyon gyorsan nézze meg, mert eldobja az agyát is, olyan jó sorozat – na de elkalandoztam, ami már jó jel.)
Na szóval a feldolgozásnál jártam, hogy az eddig felhalmozott igencsak könyvszagú tudásom, ami azért már megélt egy-két cselekvésből lecseppent tapasztalatot is, nemigen tud most ezzel a helyzettel mit kezdeni.
Vettem sorra a lehetséges “megoldásokat”:
- Kimegyek a pi#&@-ba külföldre és hagyom az egészet, nem megy ez itt nekem. Ez volt az eddigi problémamegoldási stratégiám, ami korábban többször bejött, aztán egyszer csak már nem, és a probléma ott várt, ahol hagytam legutóbb – szóval a kiköltözés nem jó arra a célra, amire én most bevetném.
- Mindegy, csak el innen, még ha csak “nyaralni is” (szintén megvár a probléma, de azért már csak a kedélyjavítás miatt is megcsinálom)
- Fellépni az agresszor ellen (ehhez kicsi vagyok, és gondolatban már nagyon sokszor csúnyán elvéreztem, ha mégis megtettem. no comment)
- Úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Ez már nem megy, régen ment a sunnyogás és a hazugság önmagamnak, de most már fáj, sokszor jobban, mint maga a kiváltó ok – még nem tudtam eldönteni, hogy ennek mennyire örüljek…
- Valami okosat kitalálni (áááááááááááááá, találjanak ki valami okosat az okosok)
- Megvárni amíg az idő megoldja…(persze)
- Megvárni, amíg annyival bölcsebb nem leszek, hogy valahogyan rálátok a problémára és azon túl pedig a megoldásra (jelenleg én is érzem, hogy gondolatilag igencsak be vagyok szűkülve és ez lássuk be, hogy nem segít. De legalább elfogadom, hogy most ez van.)
- Valami homlokegyenest mással foglalkozni = Elterelés (ez most bejött, Bödőcs Tibor Cefre Palota című előadásán voltam, tökéletesen kizökkentett, köszike ezúton is) Mondjuk a gondolataim visszatértek a problémára, de legalább volt egy bő óra, amíg nem pörögtem a témán.
- Passz
Lássuk mit mondott mára a Csodák Tanítása, hogy min elmélkedjek: “A békét is láthatom ehelyett” Nos, nem, nem megy, biztosan láthatnám, persze, de nem most – azért köszönöm a leckét, innen szép nyerni.
Most nincs (több) kérdésem.
kép forrása: http://fcpspart1dentistry.com/attachmentresidency-in-fcps-part-2-and-problems/