Aranykaki

Két adag zöldteás desszertet ettem este fél tízkor, ami igencsak meggondolatlan húzás volt részemről (de jó magyar révén ugye nem hagyom ott, ha meg is lehet enni…) így aztán fel vagyok pörögve rendesen és ez a téma már nagyon régóta érlelődik bennem, így hagyom, hogy most kijöjjön…

A címben szereplő aranykaki képmutatást takar az én olvasatomban, hiszen ha ürüléket arannyal vonunk be, attól az még belül ürülék marad, hiába az arany máz. (vagy aranycsillám, kinek-kinek ízlése szerint)

Régebben én is aranykakiként éltem az életemet, mert annyira meg akartam felelni az elvárásoknak és az általam vélt/valós normáknak, hogy belül szenvedtem, nem voltam igazi és kívülre pedig egy másoknak tetsző arany mázat próbáltam felkenni.

Ezzel több baj is volt: nagyon kényelmetlen volt mást mutatni, mint amit éreztem, vagy nagyon nehéz (néha lehetetlen) volt nem kimutatni, amit éreztem. Emelett még igen fárasztó is volt mindig mindenre figyelni, saját belső hangomat pedig elnyomni. Soha nem tudtam igazából kialudni magamat, mert azon agyaltam, hogy vajon aznap mindent jól csináltam-e. Nagyon nem érte meg, mert azt a rengeteg értékes energiát akár jóra is fordíthattam volna, de ehhez ugye kellett a felismerés, hogy eddig mennyire félreértelmeztem a magammal szembeni őszinteséget.

Ha valaha is éreztétek kényelmetlenül magatokat egy másik ember jelenlétében, az nagyon jó eséllyel azért volt, mert az illető mást mutatott, mint amit belül érzett vagy gondolt és ebből származott a feszültség. Lehet, hogy ő sem volt ennek tudatában (sokan ezt olyan régóta és annyira nagy meggyőződéssel csinálják, hogy el is felejtik, hogy ez mekkora butaság és hogy lehetne másképpen) és már fel sem tűnt neki, hogy valami nincs rendben.

De mi visz rá embereket, hogy ennyi sok drága jó energiát fölösleges képmutatásra pazaroljanak? Valószínűleg a megfelelni vágyás, és hogy szeressék és elfogadják őket. Réges-régen, hogy ha valaki szembe ment a közösség akaratával, azt kiközösítették és az élete múlhatott rajta, mert egyedül nem biztos, hogy képes volt túlélni a vadonban. (vagy akár ki is végezték, hogy ne is legyen ideje ezen gondolkodni)

Ez a programozás máig él bennünk és talán ezért igyekszünk mindenkinek megfelelni, hogy nehogy “kitegyenek a falu szélére”, hogy aztán oldjuk meg a fene nagy individualizmusunkkal az életünket egymagunk.

Ezzel azért én is tisztában voltam, hogy ez már nem életszerű, hogy bekövetkezzen, mégis igyekeztem mindenkinek megfelelni. Csakhogy ez, ha nem őszinte, akkor azt az emberek megérzik és fordítva sül el a dolog. Hiába jártam a kedvében másoknak, az negédesnek tűnt a szemükben és pont ellenkező hatást váltottam ki.

Minden egészséges embernek van egy beépített radarja az ilyesmire és megérzi, hogy a másik milyen szándékkal közelít: őszinte, avagy csak megvezetni akarja és csak a szép oldalát mutatja, hogy azáltal elérjen valamit.

A fordulópont nálam azzal jött el, hogy egy beszélgetésben meghallottam azt, hogy “Úgyis mindenki magával van elfoglalva” Ez a mondat engem akkor ott szíven talált. Egészen addig a pontig én abban a meggyőződésben éltem, hogy mindenki velem van elfoglalva (mekkora beképzeltség/álszerénység volt ez részemről!!!) és ezért nekem mindenkinek ki kell találnom a gondolatát (mekkora képtelenség) és aszerint  alakítani a véleményemet, megnyilvánulásaimat és az érzéseimet, hogy ezeknek megfeleljek és tessek nekik, szeressenek…

Ez a mondat felszabadító volt! Ha mindenki magával van elfoglalva, akkor mit törtem magam? Megérte annyi melót beletolni a képmutatásba? Mi lenne, ha egyszerűen hagynám a saját személyemet felszínre jönni? Végre ki mertem próbálni, hogy milyen érzés is önmagamnak lenni – jelzem: nagyon jó, semmihez sem fogható! Persze ez azért nem ment egyből, de már ez a felismerés fél siker volt az úton.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne fürödjünk többet, ne fésülködjünk, a ruháinkat is kár kimosni, nyugodtan lépjünk rá mások lábára, és különben is kit érdekel, hogy hogyan nézünk ki, vagy mit mondunk. De lássuk be: úgysem fogunk elzülleni, ha egyszer megengedjük magunknak, hogy megnyilvánuljon elnyomott őszinte kis lelkünk. Sőt, sokkal felszabadultabb, nyugodtabb és kiegyensúlyozottabbak leszünk, ami által mindenki szívesebben fogad minket (aki pedig nem, az nyugodtan mehet máshová).

Szóval egy próbát megér: nekem elhihetitek, hogy nem fog összedőlni a világ, hogy ha egyszer megengeditek magatoknak, hogy szabadon és őszintén önmagatok legyetek. Kezdjétek kicsiben, aztán ahogy jönnek a pozitív (és őszinte!) visszajelzések, úgy lehet fokozni, míg nem végül már ez lesz az alapállapototok. Akkor milyen jót lehet aludni, szó szerint az igazak álmát!

Kíváncsian várom, hogy ezzel kapcsolatban kinek milyen élménye volt. Kit milyen “elkapott mondat” indított el a változás útján?

a kép forrása: http://www.dumpaday.com/random-pictures/wtf-pictures-of-the-week-34-pics/attachment/shit-glitter-gold-flakes-in-your-poop/

2 hozzászólás on Aranykaki

  1. Betti
    29/02/2016 at 08:59 (2 év ago)

    Szia!
    Nagyon jó bejegyzés! Már a cím maga megfogott, és mikor kifejtetted pontosan mire is utaltál vele… na nekem az volt az igazi gondolatébresztő! Úgy érzem, már korábban elindultam az aranykaki-effektus felismerésének útján és a változtatást is elkezdtem, ahogy javasoltad is, a valóságban is pici lépésekkel. Ám rögös útnak bizonyult… Az egot nem lehet könnyen magunk mellé állítani. Egy-egy kis döccenésnél, mikor komoly szituációban kellene magad felvállalni, megpróbál visszakúszni, és jön a szokásos kis kérdés: Ha ezt és ezt mondom, akkor mit fognak szólni/milyen képet alakítok ki magamról? Megnyerem őket? – és itt nem a hagyományos interperszonális kommunikációra, az udvariasságra, figyelmességre gondolok, hanem mikor el akarod magad adni. Nem könnyű dolog ezeken a berögződéseken változtatni, de tényleg megéri. Igaz az is, hogy jobban alszol utána! Mert tudod, hogy őszinte voltál, nem maradtál adós semmiben, mert magadat adtad, és ez tényleg felszabadító, nyugodt szívvel lehet álomra hajtani a fejed. Talán, mégis úgy gondolom maga a felismerés a legnehezebb. Addig, míg eljutottam hozzá, sokáig hitegettem, áltattam magam. Meg azért jöttek a megerősítések is, hogy szeretik az aranykakit, akit mutatok… És akkor az igazi énem nem is szeretni való? – tettem fel a kérdést. Kíváncsi lettem, kipróbáltam, milyen is lenne, ha az igazit mutatnám. Bejött! Azóta a kapcsolataim, amik megmaradtak, sokkal szorosabbak lettek, és ami még nagyon fontos dolog: megtanultam nemet mondani. Ugye… sokszor mondunk igent valamire, hogy másoknak a kedvében járjunk, holott az nekünk nem éppen jó. Szóval jól döntöttem. :) Jó volt olvasni a bejegyzést, mert így újra átgondoltam pár dolgot, emlékeztettem magam, hogy miért is léptem ezt meg. Köszi az inspirációt! :)

    Válasz
    • Aliz
      10/03/2016 at 14:21 (2 év ago)

      Kedves Betti!

      Köszönöm, hogy hozzászóltál! Nagy örömmel olvastam a beszámolódat, hogy milyen szépen csináltad, apró kicsi lépésekkel!

      Igen, a felismerés a legnehezebb, vagy inkább a legelső nagy fordulópont és aztán valahogy minden ahhoz igazodik. Jó érzés, amikor a sok apró részletből összeáll a nagy kép és az ember máshogyan kezd el gondolkodni valamiről, vagy más nézőpontból lát rá ugyanarra.

      Az egót pedig talán könnyebb kezelni, ha tudatosítjuk, hogy valaminek a része, nem pedig az Egész. Valaminek a részeként pedig mégsem lehet “mindenható”, mint amiről meg akar győzni. Nekem így volt könnyebb az egót lassan a helyére tenni (persze mindig is lesznek leckék/tesztek, hogy tényleg eszerint is cselekszem).

      Külön boldogság, hogy mindezt most újra átgondoltad és végigmentél fejben a folyamaton, milyen nagy utat is tettél meg! Valóban jól döntöttél hogy a belső értékeket választod a látszat-külsőségek helyett. Azokkal az emberekkel pedig, akik ezután is melletted maradnak, sokkal nagyobb örömöt és boldogságot élhetsz át, mint azokkal, akiknek inkább a külsőségek és a csillogás a fontos.

      Még egyszer nagyon köszönöm, hogy megosztottad a gondolataidat és még nagyon sok jó ráébredést és felismerést kívánok Neked!

      Szeretettel,
      Aliz

      Válasz

Szólj hozzá

A weboldal ún. cookie-kat vagy sütiket használ. (Több információ)

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár