recept

Székelykáposzta – ahogy én készítem

A tél a nehezebb, tartalmasabb ételek időszaka is, amihez elválaszthatatlanul hozzátartoznak a káposztás ételek, a töltött, rakott, székelykáposzta is. Most az utóbbiból mutatom meg nektek az én verziómat, amelynek savát – borsát az ízfokozó és tartósítószermentes, füstöléssel tartósított házi húsfélék adják. Ezektől lesz különlegesen finom az étel!

  • 2 vékony szelet füstölt házi szalonna
  • 1 nagyobb vöröshagyma
  • 1 tk. pirospaprika
  • 500 g csirkemell
  • kevés só
  • frissen őrölt bors
  • néhány babérlevél
  • 650 g házi savanyú káposzta
  • kis darab házi füstölt kolbász

A szalonnát apró kockákra vágtam, zsírját kiolvasztottam, majd ezen pároltam meg az apró kockákra vágott vöröshagymát. Amikor a hagyma megpuhult, lehúztam a tűzről, pirospaprikát adtam hozzá, majd azonnal felöntöttem fél pohárnyi vízzel. Hozzáadtam a csirkemellet. Enyhén sóztam (vigyázva, mert a káposzta is sós lehet), borsoztam, néhány babérlevelet adtam hozzá, majd fehéredésig pároltam. Ekkor hozzáadtam a kimosott savanyú káposztát, majd a felkarikázott kolbászt, és fedő alatt, lassú tűzön pároltam. Figyelni kell rá, hogy a vizet pótoljuk, ha teljesen elpárologna!

5 – 6 adag lesz belőle