Archive of ‘recept’ category

Rakott tészta – majdnem, ahogy anyukám készíti (tejmentes, tojásmentes, cukormentes)

Télen nagy-nagy barátaim a gazdag és tartalmas levesek, mint például a savanyú káposztás krumplileves füstölt tofuval, vagy éppen a citromos – tárkonyos zöldségleves rizstejszínnel. Ezek után a telt, melengető fogások után sokszor nem vágyom nehezebb második fogásra, csak mondjuk egy finom tésztaételre.

Egy édes verziót hoztam ma nektek.

  • 250 g bio tk. tönkölytészta
  • extra szűz olívaolaj
  • bő maréknyi dió (darálva)
  • 6-8 ek. cukormentes sárgabarack lekvár
  • 3 tk. akácméz (vagy ennek a mennyiségnek megfelelő egyéb édesítőszer)

A tésztát enyhén sózott, olívaolajos vízben puhára főztem, hideg vízzel átmostam.

Egy tűzálló sütőtálat olívaolajjal vékonyan kikentem. Erre került az első réteg tészta, amit 1 bő evőkanálnyi dióval megszórtam, majd 1 tk. mézzel megcsorgattam. Egy adag tésztával borítottam, majd 3 ek. lekvárt eloszlattam a tetején.

Ezután következett egy tészta-, majd egy diós-mézes, egy újabb tészta- és egy lekvárréteg. A tetejét tésztával borítottam, majd 1 tk. mézzel megcsorgattam.

Előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg a teteje szépen megpirult és ropogós lett. Kihűlés után kiborítható és tortaként szeletelhető.

4 adag lesz belőle

Vendégposzt: Nürnbergi puszi / Elisa csókja (gluténmentes, tejmentes, tojásmentes)

Kedves barátnőm, Eszter vendégposztja következik, aki jó szívvel ajánlja ezt “mentes” a sütit a karácsonyi aprósütemények forgatagába :).

Ez a recept került átalakításra.

 

  • 100 g cukrozott citromhéj
  • 100 g cukrozott narancshéj
  • 180 g hámozatlan mandula
  • 180 g hámozott mogyoró
  • 4 ek. (nem zsírtalanított) lenmagliszt + 8-10 ek. víz
  • 180 g porcukor (vagy ennek a mennyiségnek megfelelő egyéb édesítőszer)
  • csipetnyi só
  • 1/2 kk. őrölt szegfűszeg
  • 1/2 kk. őrölt szerecsendió
  • 1 ek. őrölt fahéj
  • 1 kezeletlen héjú biocitrom reszelt héja

A citromhéjat és a narancshéjat apróra vágtam. A mandulát és a mogyorót ledaráltam. A tojáshelyettesítő lenmaglisztet elkevertem a vízzel, kicsit állni hagytam, majd kikevertem a cukorral és egy csipetnyi sóval. Hozzáadtam az összes fűszert, majd a mandulát és a mogyorót, végül pedig az aprított citrushéjakat.

Mivel a tészta tojás nélkül sűrűbb lett, kézzel kis golyókat formáltam, majd bonbon kapszliba helyeztem őket. Előmelegített sütőben kb. 15-20 percig sültek.

Néhány percig a tepsiben, majd rácson hagytam hűlni őket.

35-40 darab lesz belőle

 

Csicseriborsó – kelkáposzta saláta / egytál

Laktató, fűszeres, egyszerű egytálétel – mi is kellhet még, amikor egy fárasztó nap után elkezdünk főzni? :)

  • 150 g száraz csicseriborsó (egy éjszakára beáztatva)
  • 1/2 fej kelkáposzta (vastag erei nélkül, felcsíkozva)
  • 2 ek. extra szűz olívaolaj
  • 2 újhagyma (vékonyra karikázva)
  • 1 bő ek. garam masala
  • 5 ek. szezámmag

A csicseriborsót sós vízben puhára főztem.

A kelkáposztát szintén sós vízben éppen roppanósra főztem.

Wok-ban olívaolajat hevítettem, és átpirítottam rajta a csicseriborsót. Hozzáadtam az újhagymát, majd a garam masala fűszerkeveréket, végül pedig a kelkáposztát. Alaposan összeforgattam.

Végül a külön serpenyőben szárazon megpárolt szezámmaggal kevertem el.

4 adag lesz belőle

 

Illatos mazsolás jázminrizs (falafellel)

Ebben a kompozícióban a köret a legfontosabb: különleges köntösbe bújt a szokványos, már-már unalmas rizsköret. A falafel bioboltban kapható porból készült, extra szűz olívaolajban sütöttem ki. Nettó 10 perces recept következik. :)

  • 1 bögrényi jázmin rizs
  • 2,5 bögrényi víz
  • 2 ek. extra szűz olívaolaj
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 1 ek. curry por
  • 3-4 ek. aranymazsola

A jázmin rizst két és félszeres mennyiségű sós vízben puhára főztem. Leszűrtem, hideg vízzel átöblítettem.

Olívaolajon megpároltam az apró kockákra vágott vöröshagymát. Amikor megpuhult, curry porral fűszereztem, amit kb. 1 perc alatt illatosra pirítottam. Belekevertem a rizst és a mazsolát, majd összemelegítettem a köretet.

A falafeleket a dobozon lévő utasításnak megfelelően elkészítettem, majd olívaolajban kisütöttem. Ezzel tálaltam a finoman illatozó rizsköretet.

3 – 4 adag lesz belőle

Pezsgős lila káposzta – krémleves almával és aszalt szilvával

Ezzel a csodás színű levessel akár már a karácsonyi vacsorák felé is tekinthetünk, hiszen minden ízében és színében gazdag ételről van szó.

  • 2 ek. extra szűz olívaolaj
  • kis darabka póréhagyma (fehér része, vékonyra szeletelve)
  • 1/4 fej lila káposzta (kisebb méretű, vékonyra szeletelve)
  • 1 alma (hámozva, kockázva)
  • 200 ml száraz pezsgő
  • só, frissen őrölt bors
  • őrölt fűszerkömény
  • 1-2 ek. kókuszvirág cukor
  • 1 ek. almaecet / fehérborecet (ha szükséges)
  • 8 db aszalt szilva (kisebb darabokra vágva)

Az olívaolajon megpároltam a póréhagymát. Amikor megpuhult, hozzáadtam a káposztát és az almát. Egy ideig együtt pároltam – pirítottam őket, majd felöntöttem a pezsgővel.

Néhány perc múlva sóztam, borsoztam, fűszerköménnyel fűszereztem, és 1 liternyi vizet hozzáadva addig főztem a levest, amíg minden hozzávaló megpuhult.

Botmixerrel pürésítettem, 1 ek. kókuszvirág cukrot adtam hozzá, majd 1 ek. almaecettel állítottam be az ízét. Az a jó, ha egy kellemesen édeskés, pikáns ízvilágot tudunk elérni.

A darabolt aszalt szilvával tálaltam.

3 – 4 adag lesz belőle

 

1 2 3 46

A weboldal ún. cookie-kat vagy sütiket használ. (Több információ)

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár