recept

Aszalt szilvával – sajttal töltött sült galamb

A galamb mint alapanyag nemrég került be a repertoáromba, ezzel a levessel. Most főétel készült ebből a finom, igen zsírszegény húsból. A kép nem lett ugyan a legjobb, de az ízek nagyon el lettek találva, így nézzétek el nekem. :)

  • 2 galamb
  • 1/2 mozzarella, szeletekre vágva
  • 10-12 darab aszalt szilva
  • só, frissen őrölt bors
  • kakukkfű
  • 2 ek. bio kukoricacsíra olaj
  • 10 szem borókabogyó
  • 1 nagyobb vöröshagyma, négy darabba vágva

A galambot alaposan megmostam, megtöltöttem a sajttal és az aszalt szilvával, majd sóztam, borsoztam, kakukkfűvel fűszereztem. Magasabb falú tepsibe helyeztem, meglocsoltam olajjal, majd köré dobtam 10 szem borókabogyót és egy nagyobb darabokra vágott vöröshagymát. Kevés víz hozzáadásával alufólia alatt 60-70 percig puhítottam, majd a fóliát levéve további kb. 20 perc alatt sütöttem pirosra. Közben érdemes folyamatosan figyelni rá, forgatni.

Héjában sült burgonyával és ezzel a salátával fogyasztottuk.

4 adag lesz belőle