Megjelenítve: 1 -4 / 4 cikk

Tonhalkrém

Mivel sajnos nem mindig van lehetőségünk friss halhoz jutni, mindig tartunk itthon tonhalkonzervet (saját levében, nem olajban), amit nagyon sokféleképpen készítek. Az egyik kedvenc reggeli kencémnek is ez az alapja. 1/2 doboz tonhalkonzerv (saját levében) 1 tk. light sajtkrém só, őrölt fehérbors csipetnyi kapor (illetve egyéb zöldfűszer ízlés szerint) frissen facsart citromlé A tonhalkonzervet villával …

Burgonyakrémleves

Télen sokszor vágyom egy tartalmas, melengető levesre, és mivel most nagyobb adag burgonyához jutottunk, a legújabb verzió egyszerűen ebből készült. 4 közepes méretű burgonya 1 vöröshagyma só, frissen őrölt bors majoránna 1 bő ek. light sajtkrém A burgonyát meghámoztam, kisebb kockákra vágtam, majd sóval, borssal ízesített vízben (kb, 1,2 l) a vöröshagymával feltettem főni. Amikor …

Sütőtökkrémleves

Sütőtökszezonban gyakran készítem ezt az egyszerű, mégis érdekes ízvilágú krémlevest. 1 ek. kókuszzsír 1 kisebb vöröshagyma 600 g sütőtök (nyersen) só, frissen őrölt bors 2 ek. light sajtkrém A kókuszzsíron megpároltam a hagymát, majd hozzáadtam a felkockázott, nyers sütőtököt. Sóztam, borsoztam, rövid ideig pároltam, majd kb. 1,2 l vízzel felöntöttem. A tököt puhára főztem, majd …

Brokkolikrém

Ahogy egy korábbi bejegyzésemben már szó volt róla, igyekszünk kerülni a felvágottakat, kevés kivételtől eltekintve. Kis kreativitással a változatos szendvicskrémek száma azonban végtelen. 80 g főtt brokkoli 1 ek. light sajtkrém Éppen brokkolikrémleves főztem, abból halásztam ki két nagyobb főtt brokkolirózsát, így már az ízesítéssel sem kellett törődnöm. Light sajtkrémmel elkevertem, majd pirított teljes kiőrlésű …