Vendégposzt: Dobozoljunk együtt! – A debreceni Biodoboz közösség

Nagy-nagy örömömre szolgál, hogy pontosan egy éve tagja lehetek a debreceni Biodoboz közösségnek, és így hétről – hétre változatos, színes, kiváló minőségű zöldségekhez (és egyéb termékekhez, pl. bio lisztekhez, dióhoz, szárított gombához de mostanság még finom süteményekhez is) hozzájuthatok hétről hétre.

Fogadjátok szeretettel a Biodoboz közösség egyik mozgatórugójának, Kiss Szilvinek a beszámolóját, és dobozoljatok velünk! :)

 

Köszönettel fogadtuk, hogy lehetőséget kaptunk Judittól arra, hogy bemutatkozhasson a debreceni Biodoboz, mely Közösség Által Támogatott Mezőgazdálkodási formában (KATÁM, angolul CSA) működik.

A Biodoboz középppontjában a Biozöldségek és az Ember áll – s tudatos civil közösségként olyan értékeket képvisel, melyek nagyban hozzájárulnak egy egészségtudatosabb élethez a fenntarthatósági alappilléreket figyelembe véve.

Mi is az a Biodoboz?

Olyan összefogás, mely elköteleződésével segíti egy már meglévő, nagy múltú Biogazdaság fennmaradását, úgy, hogy vállalja, hogy mindig a szezonalitásnak megfelelő zöldségeket fogyasztja, támogatva ezzel a termelőt, aki ezáltal az ingadozó piacon biztos támogatói hátteret kap a rendszerben lévő családoktól, tagoktól.

A mi Termelőnk: Erdődi Imre, Erdődi Biogazdaság.

Hetente egy alkalommal kétféle méretű biozöldségekből – telente kéthetente biozöldségekből és termékekből – összeállított dobozt vesznek át a tagok, két különböző átadói ponton.

Minden alkalommal vállaljuk azt, hogy az időjárás kiszámíthatatlansága miatt az adott szezonban bőven, jól termő biozöldségeket fogyasztjuk (így volt most a szezon kezdetén is, mikor bő egy hónapig a zöld leveles növények álltak a középpontban).

Természetesen egy nyári és őszi biodoboz mindig színesebb, változatosabb, azonban télen is hozzájutunk a szezonális finomságokhoz.

A családok szájhagyomány által találnak ránk.

Mivel fontos a közösségi élet, rendszeresen szervezünk találkozókat (biogazdaság látogatás, farsang, tea délután, közösségi átadás stb.), hogy az elmúlt éveket összegezzük s közösen tudjunk dönteni a mindig soron következő szezonról (például: milyen új zöldségeket szeretnénk, mennyi önkéntes munkával tudunk hozzájárulni a termeléshez stb.).

Nagyon örülünk, hogy egyre több a kisgyermekes család köztünk, akik lehetőségeikhez mérten igyekeznek gyermekeiket tiszta élelemmel táplálni, hiszen sok olyan új betegség jelent meg, melyet valljunk be, az egészségtelen, vegyszeres élelmiszerek hoztak magukkal.

Tudatos fogyasztóként a problémákat, betegségeket igyekezzünk megelőzni, hiszen küzdeni vele sokkal nagyobb feladat s kimerítő is az emberi szervezet számára.

Értékrendünk 18 pontban (Alapelvek) lett megfogalmazva 2003 Májusában, a Jardin de Mosdaci gazdaságban, melyet KATÁM- ként, mi követendőnek tartunk s igyekszünk is minél inkább, saját lehetőségeinknek megfelelően a pontokat betartani.

Ebben a rohanó világban, arra törekszünk, hogy kimozdulásra – megállásra bírjuk tagjainkat, hiszen nincs nálunk web es rendelés, házhoz szállítás, mert a középpontban, ahogy az elején is említettem az Ember és a Biozöldség áll. Szükség van értékes emberi időt tölteni egymással, hogy megismerjük a másikat, tudjuk kitől – miben kérhetünk segítséget, hogy hosszútávon eredményesen tudjunk együtt működni. Jelenleg az alulról szerveződő, önálló civilekből álló csoportok az állandóan váltakozó hatásoktól mentesen tudnak így közös értékrendjük szerint haladni, legyen az bármi.

Ezenfelül fontosnak tartjuk még az adományozást, éppen ezért minden harmadik hónapban biozöldség felajánlásokat teszünk, melyet pénzre váltunk s egy választott óvoda számára a negyedik hónapban 2 – 3 napra elengedő biozöldségekkel teli biodobozokat viszünk, feltételek és érdekek nélkül, hogy a gyerekek az étkezések mellé egészséges finomságokhoz jussanak. Eddig 4 óvodában jártunk, ahol nagy örömmel fogadtak minket, következő alkalommal a Széchenyi utcai Százszorszép óvodába szeretnénk eljutni májusban, szezonkezdetkor.

A Biodoboz Facebook-oldalán található recepteket magam készítem, hiszen a a biozöldségekkel való találkozás által születtek, melyekből hamarosan a második receptes könyvem is napvilágot lát.

Ezzel buzdítunk / buzdítunk mindenkit arra, hogy fogyasszon hazai, szezonális ételeket, kreatívan – vagy ahogy tetszik, elkészítve, mert így maradhatnak meg csak azok a gazdaságok, melyek rólunk gondoskodnak, melyek minket védenek, hogy minél tovább élhessünk egészségesen.

“Bűn tudatosan szennyezett élelemmel táplálni a Világ lakosságát” – ezt már Gandhi is megmondta.

A biodoboz egyik nagyszerű tulajdonsága, hogy megváltoztatja a főzési szokásainkat, hiszen abból főzünk ami a dobozban van, így kezdjük el használni a fantáziánkat, ételeink készítéséhez s megismerkedni olyan növényekkel, amelyeket eddig méltatlanul nélkülöztünk konyhánkban.

Hálásan köszönjük, hogy megszülethetett ez a tömör, rövid ismertető.

Ha felkeltette érdeklődésedet a cikk, várjuk jelentkezésedet a következő felületeken: http://www.biodoboz.hu, Pásztortáska Baráti Kör (Facebook) ,szil.fa30@gmail.com

Szólj hozzá

A weboldal ún. cookie-kat vagy sütiket használ. (Több információ)

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár