Aliz Biztosan ismeritek a mondást, hogy a rászorulóknak nem halat kell adni, hanem meg kell tanítani őket halászni. Mert ez a valódi segítség, nem pedig az, hogy folyamatos kis adományokkal benne tartjuk őket a szükségben és a függőségben (még ha az számukra kényelmesnek is tűnik, hosszútávon mégis káros)
Éppen egy jókora bőgésből jövök, ami abból fakadt, hogy egy hozzám közel álló személy ezt másképpen látja és én ezt nem tudom elfogadni. Mindenképpen kényszersegíteni akartam neki, hogy lássa be: benntart egy hozzá közel álló illetőt a kényelmes “mézmocsárban” azzal, hogy folyamatosan halat (mézet) ad neki. Ezzel pedig mindent adtam, csak valódi segítséget nem. Nagyon nehéz megállnom, hogy ha én látom a megoldást, ne akarjam “átadni”, és felismernem is nagyon nehéz, hogy ha a másiknak a segítségem helyett csak az együttérzésemre van szüksége – hát ezt még gyakorolnom kell.
Természetesen nem éltem át mindazt, ami ehhez vezetett köztük. Fogalmam sincs, hogyan oldanám meg, ha én lennék benne. Viszont egyvalamit tudtam volna adni (HA kéri!!!) a külső szemlélő nézőpontját – amit csak az én szememmel láthatok, és amiből a másik tanulhat, már ha szeretne. Joga van ahhoz is, hogy ha nem kér a nézőpontomból. Mindenkinek szíve joga ezt eldönteni – nekem pedig el kell ezt fogadnom.
Azt viszont már tudom, hogy ebben az adott helyzetben együttérzést kellett volna tanusítanom ahelyett, hogy segíteni akartam volna és helyette akartam volna megoldani ezt a helyzetet. Ezzel pont, hogy halat akartam rátukmálni, ahelyett, hogy megtanítottam volna halászni – már ha kérte volna ezt is. (a bőgésem pedig abból fakadt, hogy ez a téma nagyon érzékenyen érinti, én mégis erőszakos voltam, azaz én egy huszáros vágással megoldottam volna, ő pedig nagyon nem kért az én megoldásomból. Emiatt nálam akkora lett a belső feszültség, hogy ki kellett sírnom…)
Őszintén érdekelne, hogy ki hogyan viszonyulna egy olyan kapcsolathoz, ahol az egyik fél folyamatosan ad, a másik fél pedig folyamatosan kér és elfogad? Első látásra itt az egyensúly igencsak fel van borulva, nem? Valami mégis benne tartja őket ebben a furcsa körben. Kívülről ezt nagyon nehéz elfogadnom és látnom. (természetesen most lehet, hogy ez az ismerősöm már nem fog nekem ezek után beszámolni ezen irányú kapcsolatáról – ami teljességgel érthető, mert még nem akar vagy nem hiszi el, hogy tudna ezen érdemben változtatni)
Általánosságban nézve könnyebb bennemaradnunk egy megszokott, de kihasználó légkörben, mert félünk, hogy mi történik, hogy ha “rendbe tesszük” a kapcsolatot. Vagy félünk, hogy mi lesz, hogy ha nemet mondunk, és a másik (főleg a kihasználó fél) megsértődik és már nincs ránk “szüksége”, hiszen a “forrása” ezzel elapadt. Az adakozó fél pedig azért maradhat benne ebben a megbetegítő kapcsolatban, mert szüksége van arra, hogy felnézzenek rá, vagy hogy valaki függjön tőle. Persze az igazságot nem tudtam meg ebben az esetben, így ezek mind feltevések maradnak.
Szintén eszembe jutott a nézeteink és hitrendszerünk önfenntartó rendszere. Azért olyan nehéz egy hitrendszeren vagy hiedelmen változtatni, mert védi önmagát. Ahhoz, hogy bármi megváltozzon, nagyon nagy energiára van szükség az ellenkező és számunkra jó irányba, valamint egy alapvető nyitottságra, hogy felülvizsgáljuk: segít-e vagy korlátoz-e minket az a bizonyos hit vagy hiedelem. Ez piszkosul nehéz, és nagyon mély (sokszor igen fájdalmas) önvizsgálatot igényel. Néha persze elég egy belátás vagy egy kis rés, amelyen be tud világítani egy másik “nézőpont” is. Lehet kísérletezni, szabad a pálya!
Egyszóval: csúnyán megbuktam a valódi segítségnyújtás tesztjén, de legalább beláttam, hogy hibáztam és bocsánatot is kértem utána. Valamint magamról is nagyon sok mindent megtudtam ebben a beszélgetésben, és ezért hálás vagyok, hogy mindez a felszínre jött.
+ még egy jótanács így a végére: ha valaki nem kér a segítségünkből, akkor ne segítsünk neki!
Nektek mi a véleményetek a segítségnyújtásról? Mit tartotok valódi segítségnek? Hogy viselitek végignézni, ha valaki “rosszul” segít?
a kép forrása: http://erdekessegekavilagbol.network.hu/kepek/kinarol_kepek_mucuska/kinai_halasz_22