Annak ellenére, hogy nagyon szeretek főzni / kísérletezni, a tudatosságot a konyhában is igyekszem megtartani; nem szeretek túlzásba esni a konyhai kütyük vásárlásával sem.

Természetesen rengeteg olyan eszköz van, aminek helye lehet(ne) egy konyhában, de vásárlás előtt érdemes várni, és ha még néhány hét múlva is azt érzi az ember, hogy az eszköz szükséges, akkor valóban érdemes rá beruházni. Ha pedig egy kütyüt megvettél, de csak a szekrényben porosodik, ajándékozd el! Valaki nagyon fog neki örülni, és lehet, hogy rendszeres használója lesz.

Nálunk a tavalyi évben mindössze két eszközzel gyarapodott a konyha, és szerencsére mindkettőt maximálisan ki tudjuk használni: az egyik egy kontakt grill, a másik pedig a forró levegős sütő.

Nyilván ezekből az eszközökből is végtelen a kínálat, de elárulom neked: a Lidl / Aldi eszközei szerintem nagyon jó minőségűek, árban is nehéz versenyzeni velük, és mi is innen szereztük be őket. Sajnos azt már elfelejtettem, hogy melyiket honnan :), de érdemes figyelni a kínálatot.

A forró levegős sütő lényege, hogy olaj nélkül, vagy minimális olaj hozzáadásával készítheted el benne a frissen sült dolgokat. Lehet benne sült krumplit készíteni, Anita barátnőm a halrudacskákat is ebben süti a gyerekeknek – legnagyobb örömére ehhez elég egy gombnyomás -; amihez pedig én a leggyakrabban és egy héten akár többször is használom, az a fasírtok készítése: most egy édesburgonyás ötletet hozok, de további tippekkel visszatérek még. :)

A főzelékhez:

  • (1 ek. extra szűz olívaolaj)
  • 1 kisebb vöröshagyma, felkockázva
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 csokor bébi mángold / spenót, vékonyra szeletelve
  • tengeri só és frissen őrölt bors
  • 450 g / 1 kisebb csomag fagyasztott zöldborsó
  • rizstej vagy egyéb növényi tej

Az édesburgonya fasírthoz:

  • 1 ek. extra szűz olívaolaj
  • 1 nagyobb vöröshagyma, felkockázva
  • 1 nagyobb édesburgonya, reszelve
  • tengeri só és frissen őrölt bors
  • 1-2 csapott teáskanál fokhagyma granulátum
  • 1 kk. csípős pirospaprika
  • 1 csapott tk. pirospaprika
  • 1 tk. metélőhagyma
  • 1 kk. köménymag
  • 3-4 ek. zabpehely
  • annyi zsemlemorzsa, amennyivel nem túl tömör, de formázható állagot kapunk

A főzelékhez a vöröshagymát kevés vízen vagy extra szűz olívaolajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és 2-3 perc múlva a mángoldot / spenótot is.

Sózzuk, borsozzuk, majd miután a levelek szinte teljesen megpuhultak, következő lépésként elkeverjük a zöldborsóval és annyi rizstejet adunk hozzá, ami szinte teljesen ellepi.

Amint a borsó is puhára főtt, kb. a főzelék 1/3 részét turmixoljuk. és ezzel sűrítjük a főzeléket.

A fasírthoz a vöröshagymát egy serpenyőben, kevés extra szűz olívaolajon megpároljuk (én addig párolom / sütöm, amíg aranybarna lesz, de az sem baj, ha néhány darabka alaposan meg is pirul, mert nagyon finom ízt ad neki). Ezután hozzáadjuk a reszelt édesburgonyát, sózzuk, borsozzuk és szinte teljesen készre pároljuk. Hűlni hagyjuk.

Ezután az édesburgonyás alapot ízlés szerint fűszerezzük, néhány kanál zabpehellyel elkeverjük, majd ismét állni hagyjuk.

Végül annyi zsemlemorzsát adunk hozz. hogy a massza ne legyen sem túl kemény, sem túl nedves állagú, és diónyi, vagy annál kicsivel nagyobb fasírtgolyókat formázunk belőle. Forró levegős sötőben 180 C-ra állítva 20 perc alatt sül át, de természetesen készítheted klasszikus fasírtként formázva, 180 C-ra előmelegített sütőben is.

Nálunk 3 adag lett belőle